Fontos információk úszóknak!

A strandszezon ugyan már véget ért, viszont nem csak jó időben esik jól az úszás és egy kis wellness. A medence és a környezete a lábfertőzés szempontjából komoly veszélyforrást jelenthet. Ebben a bejegyzésünkben a lábra veszélyes fertőzések elkerülésére adunk nektek néhány tippet.

Potenciális fertőzések a medence környékén!

Sajnos a medencében fürdés sok esetben nem várt következményekkel járhat. A húgyúti, légzőszervi panaszok mellett a lábfertőzések is gyakoriak, amelynek tüneteit és fajtáit ismerned kell, hiszen ha már az első jelek feltűnésekor kezeled a problémát, akkor gyorsan, nagyobb kellemetlenségek nélkül is átvészelheted a fertőzéseket.

Gombás betegségek

A fürdők csempéin, nyilvános zuhanyzókban megtalálható a gombás fertőzések okozója, a Trichophyton rubrum. Sajnos a gombás fertőzéshez néhány perc érintkezés is elegendő a fertőzött területtel, a nedves törölközők pedig tovább növelhetik a fertőzés veszélyét.

A gomba nemcsak a lábat, de a körmöket is megtámadhatja, ahonnan a fertőzés könnyedén tovább terjedhet akár a kézre is. Különösen fontos, hogy figyelj a jelekre, vedd elejét a problémának már az első piros foltok, illetve viszketés megjelenésével, hiszen a későn felismert lábgomba hosszantartó problémát is okozhat.

Szemölcs

A gombás fertőzések mellett a vírusos szemölcsök megjelenése is gyakori a nyilvános fürdőket látogatók esetében. Ezen fertőzés kialakulásáért a humán papillomavírus felel. A szemölcs felismerése nehezebb, mint a lábgomba esetében, hiszen itt a lappangási idő hosszabb, eleinte pedig akár bőrkeményedésre is emlékeztetheti az érintetteket.

Leggyakrabban az idősek, illetve a legyengült immunrendszerrel rendelkező személyek az érintettek, így például kismamáknak, vagy egyéb bőrbetegségre hajlamos személyeknek fokozottan ügyelnie kell rá.

A vírusos eredetű szemölcs vagy más néven fökény mellett az uszodaszemölcsről sem szabad megfeledkezni. Ezen lábproblémát a poxvírus okozza és elsősorban a gyermekeket érinti, így az iskolakezdéssel és az úszásórák elkezdésével is gyakori jelenség a kisgyermekes családoknál.

A legfontosabb: a lábfertőzés megelőzése!

Sajnos a lábproblémákat a strandon, uszodákban ma már nehéz elkerülni. Az egyetlen, amit tehetsz, a lábvédelem, azaz a megelőzés.

Fontos, hogy mindig töröld szárazra a lábad a medencéből kilépve, illetve kerüld a mezítlábas tusolást és sétát, hiszen a fertőzést okozó gombák ezen helyeken megtelepszenek, így a különböző betegségek elsődleges táptalaja.

lábfertőzés megelőzése

Megoldás a lábproblémákra: otthoni lábápolás Sana antibakteriális lábápoló spray-vel

Ha esetleg nem voltál elég elővigyázatos és már megtörtént a baj, megjelent a lábfertőzés, akkor sem kell kétségbeesned! Ma már elérhető a SANA antibakteriális lábápoló spray, amely hatékony megoldást nyújt a problémára.

Használatával csökken a kipirosodás és a lábujjak közötti viszketést. Antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatóanyagai mellett hűsítő borsmentaolajat is tartalmaz, amely kellemes érzetet nyújt a láb számára.

A SANA antibakteriális lábápoló spray-t nemcsak nyáron, de az őszi időszakban is érdemes használni gyakori uszodalátogatás esetén, wellness részlegek használatát követően, továbbá sportolók számára is, hiszen a sportolók lába könnyen izzad, ezáltal pedig könnyebben elkaphatnak fertőzéseket.

Használd az otthoni lábápolás során SANA antibakteriális lábápoló sprayt, és élvezd az uszodát és a sportot önfeledten, kellemetlen következmények nélkül!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

talpmasszázs előnyei

A mindennapi talpmasszázs egy csodafegyver!

Szeretnéd, ha a lábaid mindig frissek és fájdalommentesek lennének? A mindennapos lábmasszázs kulcsfontosságú lehet ebben. A talpmasszázs nem csak kényelmes és pihentető, de számos élettani előnnyel jár. Ha szeretnéd megtudni, hogyan alakíthatod ki az esti talpmasszázs rutinodat, és milyen pozitív hatásai lehetnek, akkor tarts velünk ezen az úton, és fedezzük fel együtt a lábápolás csodáit!

Tovább olvasom »
gyógynövények - 1.rész

Fedezd fel a gyógynövények varázslatos világát a SANA-val!

A természet mindig is remek gyógymódokat és megoldásokat tartogatott számunkra, és a SANA szintén ezen elvek mentén készíti lábápoló termékeit. A különlegességük abban rejlik, hogy természetes alapanyagokat és gyógynövényeket tartalmaznak, amelyek segítenek a lábad egészségének megőrzésében. Ebben a blogcikkben közelebbről megismerkedhetsz a gyógynövényekkel, amelyektől igazán hatásosak lesznek a SANA készítmények, továbbá bemutatjuk jótékony hatásaikat és érdekességeiket is.

Tovább olvasom »
allomunka kovetkezmenyei

Az állómunka következményei: Talpad egészsége az elsődleges!

Sokat hallunk arról, hogy az ülőmunka rossz hatással van az egészségre, de kevesebbszer beszélünk az állómunka következményeiről. Az egész napos állás ugyanis szintén megterheli a szervezetet, és különösen egyoldalú megterhelés esetén jelentős hatással lehet a lábra, a csípőre, a gerincre, a hátra és a nyakra is. Az állómunka legfőbb áldozata a lábunk, de szerencsére vannak módszerek, amelyekkel megelőzheted a káros hatásokat és praktikák, amivel új életet önthetsz talpaidba.

Tovább olvasom »